Éjszaka jönnek az álnok, furcsa koboldok, az álmok.
Játszanak egyre veled, ezt soha el ne feledd!
Tegnapi sas, ha felébredt, meglehet, újra veréb lett,
tolla is úgy kifakult, mint ma a hajdani múlt!
Ricza István
Leoninus
Réz-sárga nyír fölött áttetsző enyhekék,
behízelgően pasztell, bravúros, tiszta
kép. Nyárvégi reggel. Csendek. Fényben
felhőcirádák, kék-fehér arabeszkek.
Szemfényvesztés e látványos rajtjel;
Vörös-bogyós fagyal, s a még harmatos
pázsit. Szent másodvirágzás-buzgalom.
Kései napfény, krematórium emésztő
tüzében haldokló természet liturgiája,
akár hamvasztóban a halott, ha megéled,
felül, s tehetetlenül hanyatlik vissza;
ijedtre tágult fényvesztett pupilla, édes-
keserű avar-íz a szájban mind- mind az
elmúlás örökölt titka. Ilyenkor múlik
kicsit az ember is, kutatja léte apadó
forrásvizét, buzog-e még, mennyit ígér?
Mert hátha...Mennyi maradt még hátra?
Mikor ér ide, mikorra éri be lépte
nyomát a tél?…..
Koosan Ildikó
Indiánnyár, Elérkezett...
Bevallom, furcsa a természetem;
koraősszel tör rám a szerelem,
mikor a sok falevél elmúlásra vár.
A különös lányokat szeretem,
legyen misztikus az érzelem,
lengjék be pamacsos esti ködök.
Éjjel, mikor mellettem levetkezel,
a dús Ősszel magával szeretkezel.
Ám mikor hajnalban öltözködök,
lágy fénybe oldódnak már a ködök,
lazúrosan kéklik a szeptemberi ég
estig az emléked csendben elég.
Kajuk Gyula
Őszi fellobbanás
Én várom azt az éjszakát,
mikor álmából felriadva
a lelkiismeret magát
sietős hévvel összekapja
és elszalad a házakig,
ajtón és ablakon bezörget -
meghallja aki bent lakik,
s lerúgja magáról a csöndet.
Födetlenül, a csönd pehely-
paplanjával már nem takarva
didergőn és kapkodva lel
az este széthagyott szavakra
s ajkára gyűjti végre mind,
hogy eltökélt beismeréssel
tisztán kimondja szó szerint,
amit a tisztesség igényel.
Nem lehet várni reggelig
azzal, mit éj érvényesíthet,
az alkalom gyorsan szökik,
akár a pillanatnyi ihlet,
gyalázatban hagyhat hamar,
hogy mindent elnapolna benned
a csönd, amely puhán takar
s takarna sírig is.
Ne engedd.
Baranyi Ferenc
TAKARNA SÍRIG IS
Az álmok zöld és néma völgyét járom,
hol fekete holdtól barna minden árnyék.
Huszonkilenc évem nem több: szédült játék.
Fáj a fény és dideregve megyek én
és kitalálom új, saját kis világom:
szabad akarat s vágy, élni mint sirályok,
ám a mélybe száll velem a szenvedély.
A zord tél is őszül egyre-másra bennem,
utam – kopott holló – fejemen trónol,
míg szívem újra múzsájának hódol;
Test és Lélek Univerzuma a versnek.
Fiatal vagyok: életem csak hóbort
és várok éjsötét tölgyek közt valahol
némán, miként nagy álmok tanúja; a hold.
Sárközi László
Mesterszonett
Ez az ország olyan piciny,
hogy bejárhatom biciklin.
Ha meggyűlik valahol bajom
magam hol is vigasztalhatom?
Minden zugában székel egy okos,
hát nincsen zuga otthonos.
Kenyérrel, sóval nem fogadnak,
idomítani szaladnak
mind és fújják múltam, mint a verset
és tíz éve nem láttak verset.
Ez az ország lapos halom,
kevély kakasoknak alkalom
köszörülni torkuk, nyelvük,
itt egymást hibátlan felügyeljük,
hogy ne élhessünk gondtalan a mának
s teljesítsük, amit tőlünk várnak.
Ez az ország olyan piciny,
hogy bekerekezem biciklin,
hogy benne egymagam se férek,
hogy megfúlok, attól félek.
Lehoczki Károly
Ez az ország
– Raboljunk bankot – mondta a pattanásos arcú Sárosi Pista és az orrát felhúzva afféle félmosollyal várta a barátja reagálását.
– Hülye – volt a tömör válasz, meg egy vállrándítás. – Aztán honnét szereznél hozzá pisztolyt, meg olyan gyors verdát, amivel le- rázhatod a zsarukat? Élből húsz év a sitten, aztán golyózhatsz, hogy miért volt.
– Paraszt vagy te, Józsi, mindig is az voltál. Nincs benned ötlet, meg kreativitás. Már az a szőke csaj is megmondta a munkaközvetítőben, hogy nem az állami gondoskodásra kell várni, hanem felkarolni egy jó projektet, és mindent kihozni belőle, ami benne van.
– Ezt jól megtanultad, meg ő is, de fogadjunk, hogy ketten együtt se tudnátok lefordítani magyarra! Süket Berci, hol itt a projekt? Attól, hogy havonta eljövünk a munkaközvetítőbe lepecsételtetni a kis könyvet, attól még a muter nem tudja kifizetni a villanyszámlát, se a gázt.
Nem akarta eltaposni, de véletlenül rálépett. Előfordult már persze (de hányszor!), hogy szándékosan nyomott-tiport el hangyát. Arról nem is beszélve, hogy amikor rettenetesen elszaporodtak a kerti teraszon, porral-fúvóval, különféle hangyairtóval próbálta irtó dühödten és nekivadulva megtizedelni a bolyt.
A szorgos kis dögök nyavajás bolyát.
Néha meg kéjjel nyomta szét őket, bosszúból, mert rápofátlankodtak a vajas kenyerére.
De ez most véletlen volt. Leült a hintaszékbe, és lenézett. A félig agyontaposott hangya még élt. Vergődött. A balesetig hurcolt parányi morzsát még megpróbálta maga előtt tolni, de aztán elengedte.
Kicsit elgondolkodva, zenhangulatba süllyedve nézegette a hangyák vonulását-mozgását.
A letiport teremtés vergődve próbált tovább mozdulni, de nem sikerült neki. Egy másik hangya (rokon talán? – tűnődött el) odasietett, és láthatóan odébb akarta taszigálni a sérültet. Szinte látszott, hogy erőlködik, de semmire nem megy egyedül. Akkor hirtelen elsietett, mint aki segítségért rohan.
S lám: több hangya sietett oda. Körbe-körbefutották a sérültet, összevissza szaladgáltak, valami zavar, pánik törhetett ki közöttük. Egy részük balra nyargalt, a mási jobbra. Majd mind visszatántorogtak..
Aztán megint el tőle, s megint össze-vissza. Most már nem a vergődő, láthatóan szenvedő hangyával törődtek, hanem a hangyaméretű morzsával. Ketten láttak neki, hogy tovább cipeljék. Feltehetően a szenvedő hangya lehetett erősebb a többinél, mert ezek most ketten is alig bírták tovább mozdítani.
A hintaszék magasából (s még följebb, fejmagasságból) zavaros küzdelemnek látszott az egész. Megérintették a zsákmányt, elengedték, majd újra nekirohantak.
Közben az eltaposott hangya – úgy tetszik – jobblétre szenderült.
A hangyatömeg egy része otthagyta a morzsácskát, és – így látszott fentről – dühödten rárontott a hangyatetemre. Tuszkolták, gyömöszölték, egyik-másik még vonszolta is. Már nem a morzsa volt az érdekes, hanem a nagyobb falat. Néhányan megbökték, elszaladtak - talán, hogy lendületet vegyenek, és felgyorsulva újra nekimentek néhai társuknak.
Elgondolkodva nézte a lenti világot... akár az Isten odafentről...